Procelero Sportegyesület

Egyesületünk

A Procelero Sportegyesület 2005-ben alakult. Egyesületünk és vitorlás szakosztályunk célja a vitorlázás oktatása, népszerűsítése és versenyzők nevelése. Képzésünk többlépcsős, melyhez bármikor lehet csatlakozni, hiszen mindig a tudás szintnek megfelelő képzést kapnak a jelentkezők.

Hozmann László - elnök
Kiss Tamás - ügyvezető elnök
Berecz Zsombor – elnökségi tag
Bereczné Loidl Nóra – elnökségi tag

 

Berecz Zsombor - szakosztályvezető

Arató Richárd - laser edző: 1979-ben születtem Budapesten, a vitorlázással 1990-ben ismerkedtem meg egy VVSI vitorlás táborban. Ennek a sportágnak a szeretete már akkor magával ragadott és elkezdtem versenyszerűen vitorlázni. 1994-ben egy ifjúsági magyar bajnoki címig jutottam, viszont sajnálatos módon 1995-ben abbahagyni kényszerültem.

2003-ban visszatértem a vitorlázáshoz de a versenyzés egyre jobban beszippantott. Rövid időn belül rá kellett jöjjek, hogy az álmok amiket dédelgetek azok irreálisak, mivel finanszírozási problémák végett profi sportoló már nem lesz belőlem. Ekkor tűztem ki magam elé életcélként, hogy olyan sportolóknak szeretnék segíteni, akik komoly nemzetközi eredményeket szeretnének elérni. Az életemet innentől kezdve csak annak szenteltem, hogy minél több tudást és tapasztalatot tudjak elsajátítani annak érdekében, hogy egy sportolóból nemzetközi szintű sportoló váljon.

Edzői munkámat 2010-ben kezdtem el és a nevemhez fűződő eredmények amikre a legbüszkébb vagyok:

-  2012 Magyarorszag első ifjúsági világbajnoki címe, Vadnai Benjaminnal

- a nevemhez számos Európa es Világbajnoki top 10-es és érmes helyezések fűződnek, mint pl: Virág Flóra, Veisse Zoltán, Paige Caldecoat, Rosine Baudet, Luka Tosic

- 2016-ban az év ifjúsági edzőjévé választottak, Veisse Zoltán ifjúsági eredménye végett

Karé Réka - Optimist edző: 11 évesen kezdtem el vitorlázni a Velencei-tavon Tímár Péter, Timu szárnyai alatt. Kezdetben a Yacht Klub Agárd versenyzőjeként Laser 4.7-eseztem,ahol Majthényi Zsombor volt az edzőm. Radiálos éveimben a Balatonfüredi Yacht Clubhoz igazoltam, ekkor a magyar válogatott tagjaként Sigmond András, Giba edzett. A londoni olimpiára való
felkészülésben a Team Proximo segített és Tomai Balázs volt az edzőm. Az olimpiai kvalifikációs célom ugyan nem teljesült, de hálás vagyok az évek alatt megszerzett tapasztalatért. Minden pillanata megérte.

Bartos Bori - Táboros oktató, felkészítő edző
5 éves korom óta része az életemnek a vitorlázás, 10 éves korom óta pedig versenyszerűen is űzöm a sportot. Vitorlástáborokban idén már 7 éve, hogy oktatóként dolgozom és minden nyaramat gyerekekkel töltöm. Emellett vitorlás versenyrendezőként is dolgozom, úgyhogy ahol csak lehetett az életembe építettem ezt a sportot. A Testnevelési Egyetemen végeztem sportedző képzésen vitorlás sportágban és jelenleg is a TE-n tanulok.

 

Eredményeink 

Berecz Zsombor a Procelero Sportegyesület színeiben finn hajóosztályban
-Európa Bajnokság 2.hely - GRE, 2019
-Előolimpia 1.hely - JPN, 2019
-Magyar Bajnokság 1.hely - HUN, 2019
-Világbajnokság 3.hely - AUS, 2019
-Világranglista 2. helyezett - 2020 április
​-Európa Bajnokság 1.hely - POL, 2020
-2021 Tokyo Olimpia 2. hely

Rácz Mihály

- 2022 ILCA 4 Magyar Bajnokság, 2. hely
- 2021 Laser Magyar Bajnokság összetett 3.hely